Az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szövetsége (Jeunesses Musicales International - JMI) 1968-ban tartott kongresszusának határozata alapján november 20. az ifjú zenebarátok világnapja.
A JMI 1945 óta létező, mára a legnagyobb fiatal zenész civil szervezet ami Brüsszelből indult útjára és célkitűzése a fiatalok elősegítése, hogy határokon keresztül is hozzáférjenek a zenéhez, akár készíteni, akár hallgatni akarják. Bővebb információ a JMI tevékenységéről a szervezet honlapján található ide kattintva.
Az ICACO, a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet Közgyűlése 1992-ben december 7-ét a nemzetközi polgári repülés napjává nyilvánította. Célja, hogy felhívják a figyelmet a nemzetközi polgári repülés fontosságára az országok társadalmi és gazdasági fejlődésében.
Az ENSZ Közgyűlése 1950-ben jelölte ki december 10-ét az emberi jogok napjának annak emlékére, hogy 1948. december 10-én fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
A Nobel-díjat a svéd kémikus, feltaláló Alfred Nobel alapította. Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, kémia, fiziológia és orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai és az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat kiérdemli.
2003-ban tartották meg először a nemzetközi hegynapot, mely a 2002-ben rendezett „A hegy nemzetközi éve” rendezvényből született. A nemzetközi nap célja, hogy felismerjük, milyen alapvető szerepet játszanak a hegyek életünkben, és átérezzük annak felelősségét, hogy megvédjük környezetüket.
Kedveld oldalunkat és vidd hírünket!
A Facebook gomb nem érhető el. Ellenőrizze, hogy a böngészőjében nincs-e bekapcsolva a nyomkövetés blokkolása.
Ugyanakkor ezzel a beállítással az oldalunkon megjelenő hirdetést is blokkolta.